Terápiák

Hidroterápia

Hidroterápia

Az autizmussal élő gyermekekre általában jellemző autoagresszió a vízi környezetben nem, vagy csak nagyon ritkán jelentkezik. A speciálisan felépített program a részt vevő gyerek aktuális hangulati változásaikra adaptált, ezzel hangulati kitöréseik is mérséklődnek a foglalkozások ideje alatt.

  • A vesztibuláris rendszert serkentő gyakorlatokkal a gyerekek mozgáskoordinációja, egyensúlyérzéke, mozgásos motivációja jelentősen fejlődik, izomtónusuk szabályozottabbá válik, testtartásuk javul, súlypontjuk stabilizálódik.
  • A manipulációfejlesztést célzó gyakorlatokkal célunk a szem-kéz koordináció javítása, a tárgyért nyúlás, fogás, megtartás, elengedés gyakorlása, a kéz finommozgásának fejlesztése.
  • A vízi környezethez való adaptáció olyan szintet érhet el, hogy merüléssel összekötött gyakorlatokat is végezhetünk velük. Víz alatti tájékozódó képességük fejlettségére jellemző, hogy a gyerekek a medence aljáról céltárgyakat tudnak felhozni, átbújnak a deszka alatt. Ezzel légzésfunkciójuk javul, vitálkapacitásuk nő, fontos önmentő képességük is jobban működik.
  • A vízben végzett irányított játékkal, gyakorlattal a testtudatuk, énképük javul, öntudatuk fejlődése jobban befolyásolhatóvá válik. Figyelmük, koncentrációjuk, emlékezetük javul: felismernek, örömmel fogadnak egy-egy átélt testhelyzetet.

2005. május 17.